2016. február 8., hétfő

Az Anya-seb





Miért rendkívül fontos nekünk, nőknek, hogy begyógyítsuk az anya-sebet? Sokan nem látják, hogy a nők felszabadulásának a központi, lényegi kérdése az anya-seb.
Az anyák és lányaik közötti nehézségek és megoldandó problémák nagyon gyakoriak, mégis, nyíltan senki nem beszél róluk. A tabu miatt nem beszélünk az anya-sebből származó fájdalomról, s így az árnyékban, rejtve marad, ahol egyre tovább fekélyesedik anélkül, hogy ránéznénk.

Pontosan mi az anya-seb?
Az anya-seb a női létnek az a fájdalma, amit a patriarchális kultúrákban a nők generációról generációra továbbadnak egymásnak. És ebben benne foglaltatnak azok a diszfunkcionális kiútkereső mechanizmusok is, amikkel feldolgozni próbáljuk ezt a fájdalmat.
Az anya-seb a következő fájdalmakból tevődik össze:
§  Összehasonlítás: az érzés, hogy nem vagy elég jó
§  Szégyen: az a folyamatos háttér-érzés, hogy valami nem stimmel veled
§  Ön-kicsinyítés:  az érzés, hogy kicsire kell összehúznod magad ahhoz, hogy szeressenek
§  Nem múló bűntudat afelett, hogy többre vágysz, mint amid van
Az anya-seb a következő módokon nyilvánulhat meg:
§  Nem vagy teljes, kiteljesedett önmagad, nehogy mások ettől fenyegetve érezzék magukat
§  Nagyon jó viselése annak, ha mások rosszul bánnak veled
§  Érzelmi óvatosság
§  Versengés más nőkkel
§  Ön-szabotázs
§  Túlzott merevség és domináns attitűd
§  Olyan problémák, mint az evési zavarok, depresszió, függőségek
Mai patriarchális, férfi-domináns kultúránkban a nők arra vannak kondicionálva, hogy kevésnek érezzék magukat, nem pedig értékesnek és olyannak, akik megérdemlik a jót. Ezt a „kevés vagyok” érzést nők számtalan generációja építette már be magába és adta tovább az utána következőknek, illetve mindez most is zajlik.
A nőket elnyomó kulturális atmoszféra a lányokat egy „kettős csapdába” helyezi.
Leegyszerűsítve, arról van szó, hogy ha egy lány internalizálja az anyja nem-tudatos hitrendszereit (amik a „nem vagyok elég jó”-nak valamilyen formája), akkor ezzel megszerzi az anyja jóváhagyását; viszont saját magát és a benne rejlő lehetőségeket pedig elárulja.Ugyanakkor, ha úgy dönt, hogy nem internalizálja az anyjának a saját korlátaiban való nem-tudatos hitét, hanem (f)elismeri saját erejét és lehetőségeit, akkor vállalja, hogy az anyja ezt nem-tudatosan saját személye elutasításának veheti.A lány nem akarja azt kockáztatni, hogy esetleg elveszti az anyja szeretetét és jóváhagyását, ezért inkább ezeknek a korlátozó, nem-tudatos hiedelmeknek az internalizálását választja, ami a hűség egy formája, illetve az érzelmi túlélésének biztosítása.Azért tűnhet veszélyesnek egy nő számára az, ha kihozza magából és az életéből maximálisan a lehetőségeket, mert ezzel azt kockáztatja, hogy az anyja valamilyen módon elutasítja.Ez azért van, mert a lány nem-tudatosan megérezheti azt, hogy az ő kiteljesedése szomorúságot vagy haragot válthat ki az anyjából, mivel neki a saját életében sok mindent fel kellet adnia magából. Az anyja iránt érzett együttérzés, a neki való megfelelési vágy, és a konfliktustól való félelem hatására így hát végül lehet, hogy meggyőzi magát arról, hogy biztonságosabb, ha összehúzza magát és kicsi marad.Az anya-sebbel való szembesülés elleni egyik leggyakoribb érv, hogy „a múlt az múlt.” Csakhogy a múlt elől sosem menekülhetünk el igazán, nem temethetjük el. A jelenben él, a mindennapi nehézségeink és problémáink formájában. Ha kikerüljük, hogy szembesüljünk és foglalkozzunk az életünk egy egyik legfontosabb és legalapvetőbb kapcsolatához kötődő fájdalommal, ezzel az egyik legnagyobb lehetőséget veszítjük el arra, hogy felfedezzük, kik vagyunk valójában, és hogy őszintén és örömmel megélhessük valódi lényünket.
Az anya-sebet átfonó sztereotípiák
§  „Nézd meg, mennyi mindent tett érted az anyád!” (elsősorban másoktól jön)
§  „Az anyám annyi mindent feláldozott értem. Nagyon önző dolog lenne tőlem, ha én megtehetném, amit ő nem tudott. Nem akarom, hogy rossz legyen neki.”
§  „Lojalitással tartozom anyámnak, bármi áron. Ha megharagítom, azt fogja gondolni, hogy nem értékelem őt eléggé.”
A lány azért félhet önmaga és lehetőségei kiteljesítésétől, mert lehet, hogy fél attól, hogy hátra hagyja az anyját. Lehet, hogy attól fél, hogy az anyja fenyegetőnek fogja érezni álmait és ambícióit. Lehet, hogy attól fél, hogy az anyja kényelmetlen érzéseket fog táplálni irányában, mint pl. irigység vagy harag. Mindez általában egyáltalán nem tudatos, nyíltan nem ismerjük el és nem beszélünk róla.Mindnyájan éreztük már az anyánk által cipelt fájdalmat. És valamennyire mindannyian arra gyanakszunk, hogy részben mi tehetünk az ő fájdalmáról. És ebben gyökerezik a bűntudat. Ez érthető, ha figyelembe vesszük egy gyermek korlátozott kognitív fejlettségét, amelyen keresztül saját magát érzékeli minden dolog okaként. Ha felnőttként nem nézünk rá erre a nem-tudatos hiedelemre, akkor meglehet, hogy még mindig hordozzuk magunkban, és ennek eredményeképp még mindig nagyban korlátozzuk magunkat.Az igazság az, hogy egyetlen gyerek se tudja megmenteni az anyját.A lány részéről meghozott SEMMILYEN áldozat nem kompenzálhatja mindazt a sok nehézséget és veszteséget, amit az anyjának el kellett szenvednie az évek során, pusztán abból kifolyólag, hogy nőként és anyaként él ebben a kultúrában. Mégis, nagyon sok nő teszi éppen ezt egészen kicsi kora óta: hoznak egy nem-tudatos döntést arról, hogy nem fogják elhagyni vagy elárulni az anyjukat azzal, hogy „túl sikeresek”, „túl okosak” vagy „túl kalandvágyóak” lesznek. Az ezt a döntést kiváltó tényezők a szeretet, a lojalitás, és a tény, hogy valóban szükségünk van az anya jóváhagyására és érzelmi támaszára.Sokan összetévesztjük az anyánkhoz való hűséget az ő sebei iránti hűséggel, és így részt veszünk saját magunk elnyomásában. 
E
zek a dinamikák egyáltalán nem tudatosak, és folyamatosan működésben vannak. Még a legegészségesebb, legtámogatóbb anya-lánya kapcsolatban is jelen lehet ez a dinamika valamilyen szinten, pusztán amiatt, hogy nőként élünk ebben a kultúrában. Azon lányok számára pedig, akiknek az anyja komoly gondokkal küszködik (függőségek, mentális problémák, stb.), ennek a hatása rendkívül romboló és alattomos lehet.Az anyáknak fel kell vállalniuk a felelősséget, és elgyászolni a veszteségeiket. Anyának lenni ebben a kultúrában elmondhatatlanul nehéz feladat. Sok nőtől hallottam már, hogy „Senki nem mondja el neked, milyen nehéz lesz” és „Semmi nem készít fel arra, amikor hazaérsz a babával, és leesik, mire is vállalkoztál.” Kultúránk, főként az Egyesült Államokban, nagyon szigorú az anyákkal, kevés támogatást kínál, sokan pedig egyedül nevelik gyermekeiket.
 Társadalmunk ki nem mondott üzenete az anyák felé: 
§  Ha az anyaság nehéz, arról te tehetsz.
§  Szégyelld magad, ha nem vagy szuper-ember.
§  Vannak „természetes anyák”, akiknek az anyaság könnyű. Ha te nem vagy ilyen, akkor valami nagyon mélyen nem stimmel veled.
§  Képesnek kéne lenned, hogy mindenben sikeres légy: legyenek jól nevelt gyerekeid, legyél szexuálisan vonzó, legyen sikeres karriered, és stabil házasságod.
Azok az anyák, akik valóban annyi mindent feláldoztak azért, hogy kultúránkban gyermekeket neveljenek, tényleg elutasításként élhetik meg, ha a gyerekük túlhaladja azokat az álmokat, amiket maguknak lehetségesnek gondoltak. Lehet, hogy van benned egy olyan érzés, hogy a gyerekeid tartoznak neked, hogy neked jár valami, vagy megerősítést vársz a gyerekeidtől; ami a manipuláció igen finom, de erőteljes formája. Ennek a dinamikának az lehet a hatása a lányok következő generációjára, hogy ők is inkább kicsik maradnak, hogy az anyjuk továbbra is érezze az ő anyai identitásának elismerését és megerősítését; egy olyan identitásét, amiért annyi mindent feláldoztak, és amiért olyan kevés támogatást és elismerést kaptak cserébe.  Az anyák tudat alatt mély haragot projektálhatnak gyermekeik felé, kifinomult módokon. Csakhogy ez a harag valójában nem a gyerekek ellen irányul. Ez a harag az ellen a patriarchális társadalom ellen irányul, ami azt követeli a nőktől, áldozzák fel és maximálisan zsigereljék ki magukat a gyereknevelés oltárán. És hát egy gyerek, akinek szüksége van az anyjára, gyakran hozza meg azt a döntést még kora-gyerekkorban, hogy saját magát feláldozza annak érdekében, hogy valahogy enyhítsen az anyja fájdalmán. Ez a korai döntés gyakran az oka a háttérben húzódó problémáknak, s erre gyakran sokkal később, már felnőtt korban derül csak fény.Az anya-seb azért él, mert az anyák számára nincs egy olyan biztonságos tér, ahol feldolgozhatnák az azokkal az áldozatokkal kapcsolatos dühüket, amiket a társadalom vár el tőlük.  Illetve azért, mert a lányok nem-tudatosan még mindig attól félnek, hogy ha nem hozzák meg ugyanazokat az áldozatokat, mint az előző generációk, akkor az az elutasításukhoz fog vezetni. Társadalmunkban nincs olyan biztonságos tér az anyák számára, ahol kiadhatnák a haragjukat. Így hát igen gyakran nem-tudatosan ennek célpontjává a gyerekek válnak. A lányuk egy ideális célpontja az anyák haragjának, mert a lánynak még nem kellett feladnia emberi mivoltát az anyaságért. A fiatal lány emlékeztetheti az anyát a saját, meg nem élt lehetőségeire. És ha a lány elég értékesnek érzi magát ahhoz, hogy elutasítson bizonyos olyan patriarchális előírásokat, amiket az anyának le kellett nyelnie, akkor ez könnyen aktiválhatja az anya felszín alatti haragját.
Az ANYA-seb II 
Természetesen a legtöbb anya a legjobbat akarja a gyerekének. 

Csakhogy, ha egy anya nem dolgozta még fel saját fájdalmát, és nem tudta elfogadni azokat az áldozatokat, amiket meg kellett hoznia, akkor a lányának nyújtott támogatást át fogják szőni olyan üzenet-foszlányok, amik finoman szégyent, bűntudatot és kötelesség-érzetet ültetnek el benne. Ezek a legjóindulatúbb szituációkba is beszivároghatnak, általában valamilyen kritika formájában, vagy olyan módon, hogy az elismerés az anyáé legyen.  Általában nem a kijelentés tartalma hordozza a felszín alatti neheztelést, hanem az az energia, amivel átadásra kerül.
A módja annak, hogy egy anya ne irányítsa haragját a lányára, és ezzel ne adja át az anya-sebet, az, ha az anya teljesen elgyászolja a saját veszteségeit. Illetve az, hogy gondoskodik róla, hogy ne a lánya legyen az első számú érzelmi támasza.
Az anyáknak el kell gyászolniuk mindazt, amit fel kellett adniuk, amit szerettek volna, de már sosem lehet az övék, amit a gyerekeik sosem adhatnak meg nekik, és a helyzetük igazságtalanságát. Ámde, bármilyen igazságtalan és méltánytalan legyen is a helyzet, nem a lány felelőssége, hogy kárpótolja az anyját az elszenvedett veszteségeiért, vagy hogy kötelezve érezze magát arra, hogy ő is ugyanígy feláldozza magát. Az anyák részéről elképesztő erőt és integritást igényel, hogy minderre képesek legyenek. És az anyáknak támogatásra van szükségük ebben a folyamatban. 
Az anyák akkor szabadítják fel a lányaikat, amikor tudatosan feldolgozzák a saját fájdalmaikat, anélkül, hogy azokat a lányuk problémájává tennék. Így az anyák megadják a lányuknak a szabadságot arra, hogy bűntudat, szégyen vagy kötelesség-érzés nélkül menjenek az álmaik után.Amikor az anyák tudtukon kívül úgy hatnak a lányukra, hogy az felelősnek érezze magát a veszteségeikért, és osztozzon a fájdalmukban, akkor ez egydiszfunkcionális összegabalyodást generál, aminek hatására a lányban megerősödik az a nézet, hogy nem érdemli meg az álmait.  Illetve alátámasztja azt nézetét is, hogy az anyja fájdalma valahogyan az ő hibája. Ez pedig olyan sokféle módon nyomoríthatja meg őt... A patriarchális kultúrában felnövő lányok úgy érzik, választaniuk kell a kiteljesedés, erejük felismerése és a szeretet között. A legtöbb lány a szeretetet választja a kiteljesedés helyett, mivel igen erősen azt érezhetik, hogy ha maximálisan kiteljesednek és megélik lehetőségeiket, akkor ezáltal elveszthetik a számára fontos emberek, főleg az anyjuk szeretetét. Így hát a nők kicsik és kiteljesületlenek maradnak, és nem-tudatosan tovább adják az anya-sebet a következő generációnak.Nőként él bennünk egy olyan homályos, de erőteles háttér-érzés, hogy a kiteljesedésünk kárt fog tenni a kapcsolatainkban. És hát a nőknek azt tanítják, hogy a kapcsolatokat értékeljék mindenek fölött. Ragaszkodunk kapcsolataink morzsáihoz, miközben a lelkünk lehet, hogy mélységesen vágyakozik lehetőségeink megvalósítására. De az igazság az, hogy pusztán a kapcsolataink sosem tudják megfelelően pótolni az arra való éhségünket, hogy teljes életet élhessünk.Az anya-lánya kapcsolat középpontjában álló hatalmi dinamika tabu téma, ám ez a kulcs-probléma az anya-sebbel kapcsolatban.  Ennek egy nagy része a felszín alatt zajlik, mivel kultúránkban rengeteg tabu és sztereotípia él az anyasággal kapcsolatosan:
§  Az anyák mindig támogatóak és tele vannak szeretettel
§  Az anyáknak sosem szabad haragot vagy neheztelés érezniük a lányuk felé
§  Az anyák és lányaik legjobb barátnők kellene, hogy legyenek
Az a sztereotípia, miszerint „egy anyának mindig csupa szeretetnek kell lennie”, megfosztja a nőket az emberi mivoltuktól. Mivel a nőknek nincs megengedve, hogy teljes emberi lények legyenek, a társadalom jogosnak érzi, hogy nem adja meg a maximális tiszteletet, támogatást és a szükséges forrásokat az anyáknak.
Az igazság az, hogy az anyák igenis emberi lények, és minden anyának vannak olyan pillanatai, amikor nincs tele szeretettel. És az is igaz, hogy vannak olyan anyák is, akikben az idő nagy részében egyszerűen nincsen szeretet, vagy függőségek, mentális problémák vagy más nehézségek miatt. Amíg nem vagyunk hajlandóak szembe nézni ezekkel a kényelmetlen igazságokkal, az anya-seb mindig ott lesz az árnyékban, és továbbra is tovább fogjuk adni generációról generációra.Valamilyen mértékben mindannyiunkban ott dolgozik a patriarchátus. Magunkba kellett engednünk, hogy túléljünk ebben a kultúrában. Amikor készen állunk rá, hogy teljes mértékben szembe nézzünk vele saját magunkban, akkor a másokban, így az anyánkban lévővel is szembe nézünk. Lehetséges, hogy ez lesz az egyik legszívszorítóbb helyzet, amivel szembe találjuk magunkat. De amíg nem vagyunk hajlandóak eljutni ide, és foglalkozni az anya-sebbel, addig nagyon magas árat fizetünk a béke és kiteljesedettség illúziójáért.Mi az ára annak, ha nem gyógyítjuk be az anya-sebet?Az ára annak, ha nem gyógyítjuk be az anya-sebet, az, hogy életünk végéig a következőkkel kell együtt élnünk:
§  
Az a homályos, de átható érzés, hogy „valami nincs rendben velem”
§  Az, hogy sosem teljesítjük be lehetőségeinket, a sikertelenség vagy rosszallás miatti félelmünkben
§  Gyenge határok, és bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk
§  Nem érezzük magunkat érdemesnek vagy képesnek arra, hogy megteremtsük, amire igazán vágyunk
§  Nem érezzük magunkban eléggé biztonságban ahhoz, hogy teret foglaljunk a világban, és kinyilatkoztassuk igazságunkat
§  Úgy rendezzük az életünket, hogy „nehogy felkavarjuk az állóvizet”
§  Ön-szabotázs, amikor közel kerülünk egy áttöréshez
§  Nem-tudatosan az anyánk engedélyére és jóváhagyására várunk, mielőtt a kezünkbe vesszük a saját életünket.
Mi a kapcsolat az anya-seb és az isteni női minőség között?
Sok szó esik manapság arról, hogyan „testesítsük meg az isteni női minőséget”, illetve hogy „hogyan legyünk felébredett nők”. De a valóság az, hogy nem lehetünk az isteni női minőség erejének hordozói addig, amíg nem foglalkoztunk azokkal az eltemetett érzéseinkkel, miszerint száműzve érezzük magunkat a Női Minőségtől.
Nézzünk szembe a ténnyel: Az Istennővel való első találkozásunk anyánk személyében történt. Amíg össze nem szedjük a bátorságunkat, hogy megtörjük a tabut, és szembe nézzünk az anyánkkal kapcsolatban megélt fájdalmainkkal, addig az isteni női minőség is csak egy mese, egy fantázia arról, hogy megment minket az anyánk, aki azonban soha nem jön el. Ez pedig spirituális éretlenségben tart bennünket. El kell választanunk magunkban az emberi anyát az archetípustól annak érdekében, hogy igaz hordozói lehessünk ennek az energiának. Le kell építenünk magunkban a hibás struktúrákat, mielőtt olyan új struktúrákat építhetnénk, amik meg tudják tartani. Amíg ezt meg nem tesszük, egy olyan csapdában tartjuk magunkat, amiben kiteljesedésünk sosem hosszú életű, és helyzetünkre az egyetlen értelmes magyarázatnak az tűnik, ha magunkat okoljuk. 
Ha elmulasztjuk, hogy elismerjük az anyánk fájdalmának erőteljes hatását az életünkre, bizonyos mértékben továbbra is gyerekek maradunk. 
A maximális kiteljesedésünkhöz és erőnk felismeréséhez szükséges, hogy ránézzünk az anyánkkal való kapcsolatunkra, és összeszedjük a bátorságunkat, hogy elkülönítsük a saját személyes hiedelmeinket, értékrendünket és gondolatainkat az övétől. Ehhez pedig arra van szükség, hogy átérezzük az afölötti gyászt, hogy végig kellett néznünk az anyánk fájdalmát, illetve, hogy átengedjük magunkon és feldolgozzuk az ennek eredményeképp létrejött saját, jogos fájdalmunkat. Ez egyáltalán nem könnyű; viszont ez a valódi szabadság kezdete.
Ha egyszer „elfájjuk” ezt a fájdalmat, akkor átalakíthatjuk, és többé nem fog akadályokat képezni az életünkben.
AZ ANYA-seb III.
Mi történik tehát akkor, ha a nők begyógyítják az anya-sebet?
Ahogy gyógyítjuk az anya-sebet, a hatalmi dinamika is egyre inkább helyre áll, mivel a nők már nem kérik egymástól, hogy kicsik maradjanak annak érdekében, hogy ezzel csökkentsék a saját fájdalmukat. A patriarchátusban való élet fájdalma többé már nem tabu. Nem kell többé szerepet játszanunk, és maszkok mögé bújnunk, amik elrejtik a fájdalmunkat, és azt a látszatot keltik, hogy könnyedén kezeljük a dolgokat. Így a fájdalom jogosultságot nyer, aminek köszönhetően alkalmunk nyílik elfogadni, feldolgozni, integrálni, és végül bölcsességgé és erővé alakítani.
Ahogy a nők egyre inkább feldolgozzák az anya-seb fájdalmát, olyan biztonságos tereket hozhatunk létre a nők számára, ahol kifejezhetjük valódi fájdalmunkat, és végre támaszra lelhetünk. Az anyák és a lányaik anélkül félelem nélkül kommunikálhatnak egymással, hogy valódi érzéseik a kapcsolatukban törést okoznának. A fájdalomnak nem kell többé a felszín alatt, árnyékban maradnia, ahol manipuláció, versengés és önutálat formáját ölti. Fájdalmunkat teljesen elgyászolhatjuk, hogy aztán szeretetetté válhasson, olyan szeretetetté, ami egymás odaadó támogatásának, és mély ön-elfogadásnak a formáját ölti, megadva a szabadságunkat, hogy merészen őszinték, kreatívak, és kiteljesedettek lehessünk.Amikor begyógyítjuk az anya-sebet, elkezdjük felfogni azt, hogy egy anya jól-léte mennyire szédítő mértékben van hatással a gyermekére, főképp kora-gyerekkorban, amikor az anya és a gyerek még egy egységet alkot. Az anyánk az alapja annak, hogy kivé válunk: az első hiedelmeink az ő hiedelmei, az első szokásaink az ő szokásai. Mindennek egy része annyira nem a tudatos szférában zajlik, hogy alig lehet rálátni.Az anya-seb végső soron nem az anyánkról szól. Hanem arról, hogy hogyan fogadjuk el magunkat és adottságainkat szégyen nélkül.Azért kell foglalkoznunk az anya-sebbel, mert az kritikus részét képezi ön-kiteljesítésünknek, és annak, hogy IGENT mondjunk a lehetőségre, miszerint igenis azokká az erős és sugárzó nőkké válhatunk, akikké válnunk rendeltetett. Az anya-seb begyógyítása végső soron arról szól, hogy elismerjük és megtiszteljük azokat az alapokat, amiket az anyánktól kaptunk az élethez, hogy aztán teljesen annak a kreatív és különleges életnek a létrehozására fókuszálhassunk, amire igazán, őszintén vágyunk, és amiről tudjuk, hogy képesek vagyunk létrehozni.
Az anya-seb begyógyításából származó előnyök:
§  Érzelmeink tudatosabb és gyakorlottabb kezelése. Érzelmeinket bölcsesség és információ forrásaként láthatjuk.
§  Egészséges határok kialakulása, amik segítenek legteljesebb és legjobb önmagunk létrehozásában.
§  Egy olyan stabil „belső anya” létrehozása, aki feltétel nélküli szeretettel, támogatással és vigasszal látja el a fiatalabb énrészeinket.
§  Tudjuk magunkról, hogy kompetensek vagyunk. Úgy érezzük, hogy bármi lehetséges, és nyitottak vagyunk a csodákra és a jóra.
§  Folyamatosan kapcsolatban vagyunk belső jóságunkkal, és képesek vagyunk mindenbe beletenni, amit csinálunk.
§  Mély együttérzés és megértés magunk és mások felé.
§  Nem vesszük magunkat olyan komolyan. Nincs már szükségünk külső megerősítésre ahhoz, hogy jónak érezzük magunkat. Nincs rá szükségünk, hogy folyton bizonyítsunk másoknak.
§  Bízunk az életben, hogy megkapjuk tőle, amire szükségünk van.
§  Biztonságban érezzük magunkat a bőrünkben, és szabadon önmagunk lehetünk.
§  És még annyi minden más...
Amint elindulunk ezen a gyógyulási folyamaton, lassan eltávolítjuk azt a projekciókból szövődő sűrű ködöt, ami miatt meg vagyunk rekedve, és tisztábban láthatjuk, elismerhetjük és szerethetjük önmagunkat. Többé már nem cipeljük anyánk fájdalmának terhét, ami miatt összehúztuk magunkat.
Magabiztosan beleléphetünk saját életünkbe, azzal az energiával és vitalitással, amivel megvalósíthatjuk vágyainkat, szégyen és bűntudat helyett szenvedéllyel, erővel, örömmel, magabiztossággal és szeretettel. 
Minden egyes ember szívének legelső sebesülése az anyával, a női minőséggel történt.  És ennek a sebnek a begyógyítása által szívünk felülemelkedik a folyamatos védekezés és félelem megalkuvó helyzetén, a szeretet és az erő egy teljesen új szintjére, ami összeköt minket magának az Életnek az isteni lényegével. Onnantól kezdve pedig kapcsolódva vagyunk ahhoz az archetipikus, kollektív szívhez, ami minden lényben ott él, és annak a valódi együttérzésnek és szeretetnek a hordozóivá és sugárzóivá válunk, amire a világnak jelenleg igencsak szüksége van. Így tehát az anya-seb tulajdonképpen egy lehetőség,  egy beavatás az isteni női minőségbe. Ezért olyan fontos hát nekünk nőknek, hogy begyógyítsuk az anya-sebet: a mi személyes fejlődésünk és az élet lényegéhez való visszakapcsolódásunk a női minőségen keresztül, hatással van az egészre, és kollektív fejlődésünket segíti.
Az eredeti cikk:
Bethany Webster: Why it's crucial for Women to Heal the Mother Wound
Webcím: 
http://womboflight.com/2014/01/18/why-its-crucial-for-women-to-heal-the-mother-wound/
Fordította: spreadthelight




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése