2016. október 2., vasárnap

ASZTROLÓGIAI ELŐZETES III. - Újhold a Mérlegben: 2016.10.01






Namaste!
(az időpont a nyári időszámításnak megfelelően, és az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium adatai alapján lett felállítva)

Ez a poszt a 2016.08.08-i „Energetikai eseménytár augusztus-szeptember”, és a 2016.09.22-i őszi napéjegyenlőségről szóló írások folytatása.
Írta: Denes Aksh

Október 1-én nem csak újhold (Nap-Hold együttállás) lesz, hanem ez az állás egyúttal előrevetíti a „Fekete Holdat” is, mivel az október 30-i újhold egyben Fekete Hold is lesz, mivel egy hónapon belül két újholddal is számolhatunk. Ez egy olyan ritka jelenség, mely legközelebb csak 2019-ben áll elő. Hogy a hatás még fokozódjon, október 1-én, az újhold időpontjában nyílik a Szíriusz portál is, mely egészen október 31-ig nyitva lesz. E portálon keresztül ismét jelentős spirituális töltethez juthatunk a hónap folyamán. 
Nézzük most az újhold asztrológiai képletét.

Az újholddal közel 3,5 fokon belül áll a Jupiter, támogatva a társadalmi folyamatokat, melyek nem kevés jogi és egyéb procedúráknak kitéve ugyan, de a győzelem felé viszik a folyamatokat (Jupiter kvinkunksz MC=a horoszkóp csúcsa, célja)
Az újholdat (a megújulási együttállást) támogatja még a Jupiteren kívül a Vénusz is, mely csupa jó fényszöggel áll a horoszkópban. A Vénusz a Skorpióban jár (egészen október 18-ig). Mit jelent ez? A női energiák, a női/érzelmi fájdalmak és sérülések olyan gyógyító szakaszon mennek keresztül, melynek hatására mér nem lehetséges mélyebbre menni, elérjük a végpontot. Olyan fájdalmat élhetnek át emberek, mely azt mondatja velük elég volt, ne tovább! Támogatni, gyógyítani kell fájó sebeinket, női embertársainkat, saját mély érzelmeinket, és általában a női energiát, mint princípiumot. Lehetőségünk lesz határtalan érzelmeket és gyógyító folyamatokat megélni. Ez azért történik, mert a női energia egy új, meggyógyított formája fog hamarosan visszatérni. A folyamat végén a NŐISÉG visszanyeri isteni formáját, és eredeti, tiszta mivoltában, szabadon és korlátozások nélkül sugározhatja éltető erejét.

Teljes írás itt olvasható:
http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/10/asztrologiai-elozetes-iii-ujhold.html










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése