A férfinek az fáj, hogy a nőt mindenki elfogadja.

A férfinek az fáj, hogy a nőt mindenki elfogadja.
Őt senki.
Az fáj, hogy a nőre hallgatnak.
Rá senki.
A nőt becsülik és tisztelik.
Őt senki.
Soha, egész életében senki nem tisztelte őt igazán.
Mindig is lekicsinyelték.
Mindenki.
A nők, a barátok, a rokonok.
Elnyomták, sötét, hideg szobájában már akkor, amikor még csak megismerni kezdte az életet.
A szíve ugyan tele volt szeretettel - de soha senki nem vette azt észre.
Ha mégis, félreértelmezték.
Azt hitték, feneketlen kút ez, ahonnan merítkezhetnek.
Túl sokan voltak, akik merítettek ebből a szeretetből,
míg végül a férfinak semmi nem maradt.
Magányos farkasként megfogadta: többé nem szeret.
Senkit.
Ahogy őt se szerette senki.
És akkor.. akkor jött a nő.
A nő aki szerette. Azonnal. Első perctől.
Meglátta benne azt, amit senki más.
A szeretete valódi természetét.
Azt, hogy neki is szüksége van elismerésre, elfogadásra és tiszteletre.
Jó szóra. Gyengédségre. Ölelésre.
A nő szerette volna simogatni a lelkét. Késő volt akkor már... addigra a férfi bezárta a szívét. A nő kitartott. Hosszú ideig. Várta, hátha egyszer mégis kinyílik az a sebzett szív.
Majd amikor a szív kinyílt, a nő olyan boldog volt, hogy azt hitte, végre elérkezett a megváltás. Nem vette észre, hogy a férfi még nem áll készen.
És jött a fájdalom.
Jött a magány.
Jött a harc egymással és önmagukkal.
Végtelen átsírt éjszakák, fájdalmas néha-ölelések, túl kevés szenvedély, túl sok szenvedés.
Peregtek a nappalok és peregtek az éjszakák.
Elteltek az évszakok.
A férfi egyre keményebb lett és akkor már a nő is.
Hiszen ő is sebezhető. Ő is túl sokat adott másoknak az ő szeretetéből, és túl sokan merítkeztek belőle. Neki is szüksége lett volna az ölelésre. A szeretetre. Az elfogadásra.
De a férfi, aki nem akarta érezni, hogy a szíve rezonál a nő szívével, bántani kezdte. A nő ugyanígy vissza, hiszen túlságosan fájt a szeretetlenség.
Majd a férfi átlépte azt a határt, amit nem szabadott volna.
Az emberi méltóság határát.
Végtelen fájdalmában mást sem akart, mint a nőt porig alázni,
MEGSEMMISÍTENI.
Mert túlságosan fájt neki, hogy a nő szereti, és szereti és szereti. Vég nélkül és megingathatatlanul.
A nő szomorúan nézte a férfi tombolását.
Tudta jól, nem bánthatja a férfit, hiszen végtelen fájdalmában tombol ennyire. Az ő szíve hull darabokra, valahányszor a nőre zúdítja haragját.
Mert fáj neki, hogy a nőnek sikerül minden.
Neki nem sikerül semmi.
Mert fáj neki, hogy a nőt elfogadják, meghallgatják, adnak a szavára.
Az ő szavára nem ad senki.
Fáj neki, hogy az, ami a nőnek megadatik, neki miért nem.
Nem látja, hogy magát taszítja a kínba, a fájdalomba.
Túl sok negatív gondolat, túl sok negatív érzés.
Bosszú, féltékenység, kín, harag, fájdalom.
Dac és makacsság, mellyel a lángoló szívét akarja elhallgattatni.
Mert megfogadta: ő nem szeret többé.
Pedig szeret.
Minden egyes megnyilvánulásában a szerelem összes arca megmutatja magát.
Szenvedély.
Szerelem.
Féltékenység.
Gyűlölet.
Bosszú.
Birtoklás.
Harag.
Ragaszkodás.
Kötődés.
Elengedni nem tudás.
A nő már menne.
El is indult egyedül az őszi erdőben a levelektől aranyló úton előre.
A férfi nélkül.
Még hallja a férfi kiáltását utána.
Megtalállak!
Nem menekülsz!
Bebizonyítom, hogy nem vagy méltó! Nem vagy jó!
A nő megfordul és a férfire néz.
SZERETLEK.
Csak ennyit mond és továbbmegy. Nem néz hátra, hiába a szíve őrült kétségbeesése. Nem néz hátra. Nem, amíg nem érdemes.
Elmegy és az erdei út üres marad.
A férfi ott áll, és néz utána. Eltűnt. Tényleg eltűnt.
Nem jön vissza soha...
Hiába kiabált. Hiába tombolt. Megalázni, mocskolni, birtokolni akarta a nőt. Fájdalmat okozni. Mindezt azért, mert nem bírta elviselni, hogy akarata ellenére szereti a nőt. Mert a szerelem hatalmasabb nála. Nálunk. Mindenkinél.
A nő tudja ezt. Elment. Szomorúan. Mert nincs miért maradnia...
A férfi pedig csak áll az úton, ökölbe szorított kézzel.
Kérlek... suttogja maga elé... mert ahogy az ősz télbe fordul, egyre jobban fázik a lelke az ürességtől. A magánytól. Hiába próbál ő is menni. Nem tud. Mert nem sikerült a nőn kitölteni a haragját. Mert nem sikerült birtokolnia. És nem sikerült szeretnie sem.
A semmi. Mint mindig.
Így érzi magát egy senkinek.
Mert már a nőt sem érdekli.
Senkit.
Fáj neki megint.
Megint ugyanaz.
A nihil. A semmi.
És akkor végre, a lehulló hópelyhek között, gondolkodni kezd.
De már nem azon, mivel taktikázzon. Mivel manipuláljon.
Hanem azon, hogy miért nem tiszteli őt senki. Miért nem szereti őt senki. Miért nem fogadja el őt senki.
Miért nem hisz benne senki.

És végre.. végre ráébred.
A nő volt az egyetlen. 
Aki hitt benne.
Aki szerette igazán.
Aki tisztelte. 
Aki bízott benne.
Aki adott a szavára.
Aki elfogadta. 
Rájön arra is, mennyiszer bántotta meg a nőt. Mennyi végtelen kínt okozott neki. Mennyi elsírt könnyet. Mennyi fájdalmat. Ráébred, hogy ő is hibás volt. Hogy nem kellett volna haraggal és bosszúval, bántással a nőt elmarnia maga mellől. Ráébred, hogy a nő nélkül üres az élete. Lehet ezer nő, ez az egy az, akiben megvan az, ami benne.
UGYANAZ A SZERETET.
És már érti.. és érzi...
A nő bocsánatkérése, kedvessége, odaadása sem hatotta meg akkor, amikor elhatározta, bosszút áll. Nem hatotta meg a rá figyelő, benne hitet, reményt tápláló nő. Nem érdekelte, mert nem akarta érezni a szeretetet. Mert a szeretet fáj. 
Pedig nem a szeretet fáj. A hiánya fáj. 
A szeretet ott volt, csak megragadnia kellett volna. Elfogadnia és beengednie. 
A nő már nincs ott. Messze jár. 
A férfi pedig lassan, tétován elindul előre. Minden percben visszafordulna, de már erősebb a szeretet mint a dac. Mint az ego. 
Könnyek szántják az arcát. Ezek már a szeretet könnyei. 
Mert amikor a nőt szereti, önmagát is szereti.
Amikor a nőt gyűlölte, önmagát is gyűlölte.
Amikor a nőt bántotta, önmagát is bántotta.
Ezt érzi most, ahogy elindul az úton. 
Mert ahogy a nőt elkezdi szeretni, végre önmagát is szeretni tudja. 
Elfeledi a pokoli gyermekkort mert a nőnél új otthonra lelhet. Családra. 
Békére. 
Minél inkább halad előre, annál erősebb a szeretet benne. Mert már érzi ,a nő szíve még most is rezonál. Még ha hallgat is. Még ha nincs is ott. 
A szíve a férfi szívében és fordítva.

Forrás: https://www.facebook.com/Eszticicamica?fref=nf