2016. augusztus 13., szombat

KEZDETEK - ANYAHITA


Feketéné Lendvay Katalin: Boldogasszony


Tizenhárom évezreddel Krisztus születése elő tt a Szíriusz naprendszerből több hullámban tanítók érkeztek égi szekereiken (űrhajók), hogy a föld emberisége számára berendezze az iskolát, azaz megalapozza a mai civilizáció emberének tudását. A leszállások sorában, a nyolcadik misszió keretében érkezett Anyahita a Földre, pontosan Ataisz szigetére, ahol a Szíriusziak úgynevezett „földi bázist" rendeztek be a későbbi évezredekre. Ezen a szigeten éltek a hunok, az agabák, a maják, az indijók és az úzok törzsei. Tizenötezer évvel ezelő tt ők kapták első kézből az égiek tanításait. Anyahitáék küldetésüket elvégezve, nem tudták elhagyni a szigetet.

Anyahitáék balesete

Anyahitával együtt még 5 férfi és 2 nő ereszkedett le Kaltes-asszony birodalmából4, Ataiszba. Amikor visszafelé indultak, a ködben nekiütődtek a Kékleny hegység szikláinak, és még szerencséjük volt, hogy kisebb sérülésekkel megúszták. (az Paál Zoltán: Arvisurák-ból szószerinti idézet. [Arv]
Kutatásaink során arra jutottunk, hogy ez a megfogalmazás mélyebb értelmet kell hogy takarjon. Egy égi szekér, vagy űrjármű nem úgy száll föl, és nem úgy közlekedik mint a ma ismert űrhajók, vagy repülő gépek. Ezek az égi szekerek térugrással közlekednek, hiszen a Szíriusz naprendszerbe 8 fényév az út, vagyis 8 év alatt érnének oda, ha fénysebességgel tudnának haladni. De ez így abszurd. Anyahitáék térugrásában nem a köd volt a zavaró tényező, mert nincs semmilyen hatása sem a ködnek ezen járművek közlekedésére, hiszen vezérlése az anyabolygón van és nem itt.
A balesetet — feltételezésünk szerint — a Kékleny hegység mágnesessége okozhatta, melynek vonzása gátolhatta meg Anyahitáék távozását. A kialakult mágneses térben a hegy oldalának ütköztek.
[Arv.] A szerencsétlenség után elhatározták, hogy Ataiszban maradnak és Joli-Tórem (Gaia, értsd a Föld népét) népével összeházasodnak. Egy darabig az 5 férfi anyasági csoportban élt a 3 nővel, de amikor Anyahitának a délceg Armogurtól a harmadik fia, Aton megszületett, a szülés közben a lábára megbénult, és ettől kezdve csak az égi tudományokkal foglalkozott.

Anyahita személye

[Arv.] Gyermekszülésben a lábára megbénult és az Ataiszból hozott gyógyszereik elfogytak, így kénytelen volt teljes gyógyulás helyett ülő munkákat végezni. A többiek kívánságára, Kaltes-asszony földjének szokásai szerint elkezdte leróni a Kaltes-asszony birodalmának hitvilágát és tudományát. Ezt az utódai aztán tovább művelték és ezen leírásokat a papok őrizgették, majd később az ifjúságnak tanították.
Anyahita a róla elnevezett Anyahita hegyen lévő templomgazdaság Arvisura szentélyében élt, s Kaltes-asszony birodalmának képjeleivel lerótta a beavatott menekültek által összegyűjtött összes elbeszéléseket.
Anyahita legfontosabb teendője ezen gyűjtési munkák mellett az volt, hogy az Artupi leányai által gondozott tüzet a fiatalsággal
őriztette. 
Éjszakánként megfigyelték a csillagok járását, és a társ földünkről hozott műszerekkel még Szélasszony (antitér) járását is követték. Mindezekből okos számítgatásaikkal meg tudták állapítani a várható időjárást.
Armogur és Anyahita beavatott volt, Óm-jelű, látnoki erővel rendelkező, akik minden Kaltes-birodalombeli tudománnyal rendelkeztek. Mind a három fiuk beavatottá lett, de Anyahita fénylő óm-jele csak egyik fiánál volt látható.
Anyahita, az Ősanya csoportja hozta magával az Égiek egyistenhitét. Gyermekei közül első fia a fejedelmi hatalmat szilárdította meg, a második a biztonságos-földművelést, míg a harmadik az állatok megszelídítését hajtotta végre és így megszüntették Joli-Tórem Földjén az addig szokásban lévő emberevést. Többi fiai: Ur, Él és Van az édesanyjuk irányítása mellett az Égiek hitét rótták le Ardvisura-Anyahita tanításai alapján.
Anyahita mindegyik gyermekét megtanította az égiek jeleivel bármilyen távolságból a gondolataikat írásban közölni.
Anyahita bénult volta miatt legtöbbet Él, Ur és Van fiaival foglalkozott, akik fokozatosan lerótták az édesanyjuknak és az 5 Égi férfiúnak minden tudását.
Mivel Anyahita csoportja a Kékleny-hegységbe történt ütődés miatt nem mehetett vissza bolygójukra, Ataiszban, a környezetükben élő régi kaltesi eredetű népekkel (korábbi leszállások utasai) az életlehetőségeiket össze kellett egyeztetniük.
Ardvisura-Anyahita, a gyermekei között a Kaltes-asszony földjéről hozott istenhitnek változatos formáit szétosztotta 8 kőlapon képes, telerótt jelekkel. Be akarta bizonyítani utódainak, hogy az égből eredő hitvilág lesz az, amelyik az ataiszi őslakók és menekültek között a társföldünkön kifejlődött égi-eredetű jólétet majd megteremti.
A régebbi kaltesi csoportok Anyahitát Boldogasszonynak nevezték, lányát pedig Kisboldogasszonynak (azonos ÉA-val, feltételezés szerint ő a bibliai Éva).
(A Hun Eredetkutató Tanszék írásából- Kozsdi Tamás, részletek Paál Zoltán: Arvisurák c. könyvéből)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése